Éles pengék

A helyzet elvadult. Éles kések, dobócsillagok és egyéb, számomra beazonosíthatatlan suhanó fegyverek kereszttüzébe kerültem. Olyan gyorsan suhantak el mellettem, hogy nem volt időm megfigyelni melyiket ki dobta, s melyik kit sebzett meg, vagy talált szíven.
A suhanó halálhozók elől a földre vettem magam, s kúszni kezdtem. Az, hogy valaki rámtapos kevésbé fájdalmas opcióként lebegett a szemem előtt, szemben a halálos kimenetelű szíven szúrással, amihez aznap semmi kedvem nem volt. Ezért inkább meghúztam magam az egyik asztal alatt, s figyeltem ahogy nehéz testek zuhannak a padlóra.
Az egyik lány épp előttem esett össze, miután egy nagyobb méretű konyhakés - amit feltételezem az egyik fegyvertelen tag a pult mögött talált -, a gerincébe fúródott. Már azelőtt meghalt, hogy elérte volna a földet, ezért hát fennakadt szemeivel találtam szembe magam, miközben lassan a padló minden négyzetcentiméterét elérte a különböző testekből csordogáló, vagy épp vízesés módjára ömlő vér.

Bármikor...

Tudtam, hogy vissza fog térni. És láss csodát: visszatért!
Nem vesztegette az idejét. Már a legapróbb varázslatával leleplezte magát, így nem volt nehéz dogom, csak követtem az illatát.
Minden Boszorkány ugyanazt a mágiát használja. Alapjaiban. Amikor magukba fogadják az általuk "Földanya ajándéka"-ként számon tartott erőt, az megváltozik, az őt birtokló Boszorkány képére formálódik, egy lesz vele. Örökre. Ha egy Boszorkány a Mágiáját használja nyomot hagy a világban. A Fejvadászok látják, jómagam érzem az illatát. És Rosey illata összetéveszthetetlen. Sötét, kesernyés, mégis édes. Tökéletes egyveleg, mely rossz kezekbe került.
Két variáció áll fent. Sietek, elkapom, megölöm, vele halok. A másik, a számomra annyira már nem kecsegtető: elkések, egy fejvadász öli meg, örökké élek.
Nem volt időm késlekedni. Lépnem kellett.