Írni, vagy nem írni...

Napló, mint az ember féltve őrzött gondolatainak könyvecskéje, mely ha megfelelően működik - vagyis rendesen eldugom - nem beszéli el fűnek fának a titkaimat.
Na de mégis? Van értelme felesleges sorokat kaparni egy lapra, amit rajtam kívül úgysem lát senki sem? Ha kiírom magamból jobb lesz. Aztán rosszabb, mikor illetéktelen kezekbe került. Kivéve ha kódoltan írok. Pl.: Ma a P. betűs fedőszóval ellátott egyén, akinek nem mondjuk ki a nevét rámszegezte mindent elsöprő tekintetét, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Ez vagy azt jelenti, hogy fülig szerelmes vagyok egy sármos fiúba, vagy az egyik picsa a suliból kinézett magának mert kedves vagyok, szép és aranyos, és ezért meg akar verni.
Szerintem egyet értünk abban, hogy az első fordítás valószínűbb.
És eddig rendben is. Fogom a könyvet, saját nyelven írok. Tuti, hogy csak én értem. Vagy még én sem. Mi van, ha olyan jól kódolom a gondolataimat, hogy végül én magam sem tudom kibogozni, hogy mi a fenét is akar jelenti, hogy "ma P. hú!"
Heh??
Ma a P. betűs egyén azt mondta hú. Vagy hú, de dögös volt. Hú, de megvertem volna. Hú, de húha volt a szitu ami kialakult...
Na akkor mi van? Hát ez! Van egy rakat gondolatom, amit kipakoltam a fejemből, és amiről már azt sem tudom mit jelent. Na akkor meg mi értelme az egésznek?
Hát ez egyszerű! :) Kiadni magunkból mindent ami csak lehet, hogy végre megnyugodhasson szeszélyes lelkünk, és ne legyen tele a fejecskénk felesleges gondolatokkal, amikkel úgysem tudunk mit kezdeni.
Ezen kijelentés fényében pedig, az eddigi csacsogásom ami azt próbálgatta boncolgatni, hogy érdemes e naplót írni, teljesen felesleges. 
Tehát írjuk ki magunkból a felesleget - meg akár a többit is -, és könnyebbüljünk meg! Csak aztán ne csodálkozzunk, ha üres fejünkben már csak efféle gondlatok terjengenek: P. ma nagyon hú! Én meg paff.

:D :D